Nyitott Ég

Nyitott Ég 

akril, vászon - 40 X 40 cm - 2025

 

"És láttam..."

"És láttam..." 

akril, vászon - 70 X 100 cm - 2025

"És láttam" ...egy vissza-visszatérő nyomatékos mondatkezdet a Jelenések könyvében, ahol mennyei, földi és föld alatti események összeérnek, egymásba kapcsolódnak és Istenben végül ki is teljesednek, hogy visszatérjenek Őhozzá, hogy végül majd "Isten legyen minden mindenekben." (1Korintusi levél 15,28)

Mikor a világ elhasználódik, egyre jobban láthatóvá is válik ez, hasonlóan a képernyőn a hibákat jelző vonalakhoz.

 

Az ad.ás kezd ...szakadozni...

a készülék hibája. láthatóvá válik mindenki számára...

ma.jd ...vég.leg. ...megszűnik::.….....

.

.

.

"Csak csöndesség lesz és sötét

és az egész rossz habarék

le fog folyni az Isten torkán."

(Karinthy Gábor: Végítélet c. verséből)

 

Kiáltó ima

 

Kiáltó ima

akril, vászon - 60 X 60 cm - 2025

"A kiáltás mélységesen emberi tevékenység. Ez volt az első tevékenységünk, amikor a világra jöttünk. Tüdőnk még zárt volt és a minket körülvevő levegővel való első érintkezésre, alighogy elhagytuk anyánk méhét, a megfulladás veszélyeztette életünket. Ekkor kiáltottunk és ez mentett meg minket az életnek. Mert midőn rémületünket kiáltottuk világgá, a kiáltás életet adott nekünk. Ennek az első kiáltásnak az emléke bevésődött pszichénkbe és testünkbe. Mindörökre megjelölt bennünket: emberek vagyunk, az Édenen kívül, Istentől távol születve.

...

A kiáltás mindig valakihez szól, és ez minden ima lényeges eleme. Ha valakihez fordulok, aki felettem van, ténylegesen kilépek önmagamból... és ez a kilépés nem is olyan egyszerű..."

(André Louf: A kegyelem szerint)

Végítélet (festmény Karinthy Gábor versére)

 Végítélet

akril, vászon - 60 X 30 cm - 2025

Festmény Karinthy Gábor: Végítélet c. versére.

Karinthy Gábor: Végítélet

Az őszi csillagok ragyognak, 

csöndes szívemben szeretet -

s a híres végítéletet

megjósolom mindannyiunknak.

Nem lesz tűz és füstök se szállnak

azon az utolsó napon,

nem hull majd hamu meg korom

és összeégett, ember, állat

nem fog halmokká magasodni.

Nem fognak a veszett Időt

jelző harangok zúgni, nők

föltépett mellekkel zokogni

a vérbenúszó utcák hosszán -

Csak csöndesség lesz és sötét

és az egész rossz habarék

le fog folyni az Isten torkán.

Az úton (Pusztai várakozás)

Az úton (Pusztai várakozás)

akril, vászon - 50 X 60 cm - 2025

A festményem alapja egy általam készített fotó volt, azon a környéken, ahol másfél évig laktam. Egy elhagyott épület üzlete, lezárt ablakokkal, ajtókkal. Egy bezárt puszta. Hajléktalan férfiak töltötték napjaikat a közeli kisbolt környékén, amely találkozóhelyük volt, a tompa, közös felejtéseik helyszíne. Elhagyottak voltak, szükségtelenné váltak, mint maga az épület is. Megtört férfiak életútjai keresztezték ott egymást. 

"Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.  

De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására."

(Pál levele a Rómaiakhoz 8,22-23)

A képen e bazárt pusztai út közegébe - elhagyott szükségtelenné vált, megtört férfiak közé - lép be egy fénycsóva, mely életet hoz magával. A képen megjelenő madarak (verebek, galamb) ezzel a fénnyel együtt jelennek meg: életet, mozgást hozva a képbe; az élet értékére, Isten megtartó, figyelmes szeretetére, illetve a Szentlélekre utalva. A morzsákkal a tizenkét verebet etető alak is utalás a gondoskodó Istenre. Így a földön ülő, verebeket etető alakban a megtört ember és Krisztus képe mintegy eggyé válik. 

"Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?"

(Máté evangéliuma 6,26)

"Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is

számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű

voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.

Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek

útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit

s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget

nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.

Hangod fájó hullámokat kavart, mikor

a sok beszéd után rekedten újra

szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott

ruhádon vastagon ült a nagy út pora,

sovány, széltől-naptól cserzett arcodon

bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két

parázsló szemedből sisteregve hullottak

borzas szakálladra az Isten könnyei –"

(Dsida Jenő: Krisztus - részlet)
 

Bezárt ima

 Bezárt ima 

akril, vászon - 60 X 60 cm - 2025

Az első mozdulat

Az első mozdulat

akril, vászon - 30 X 30 cm - 2025

"...jól tudja Isten, ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz."

...

...jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz..."

(1 Mózes 3,5-6)

Minden egyes ember drámája tükröződik ezen ősi tipológikus történetben, mivel midenki átmegy személyesen is a maga életében újra -és újra az Ember kísértésén, bukásán, majd a kiűzetésen és végül a halálon is. Mindannyiunk és az emberiség egészének sorsa tükröződik ezen ősi, misztikus történetben.

Az első nap

Az első nap 

akril, vászon - 40 x 40 cm - 2025

ELKELT

 "Amikor Isten az embert megteremtette, maga is elcsodálkozott. Azt mondta: úgy alkottam, hogy testében is szellemi legyen, s íme testivé lett szellemében is." 

(Jacques-Bénigne Bossuet)

"És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze. Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod."

...

"Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme..."

(1Mózes 2,15-17; 3,6-7)

Az Ember, Istentől való elfordulásának pillanata a legnagyobb változás volt a teremtett világban: elkezdődött a Történelem.

Az ember tettével magával rántotta a teljes világot az Istentől való elszakítottságba. A tökéletesség ezután kezdett elkorcsosulni minden teremtményben.

Az ember elméje (szeme) megnyílt: ártatlan volta végetért. Világában megjelent a jó és a rossz. Meglátta először az életében, a világból kiszakítottan, külön önmagát: azaz azt, hogy "mezítelen".

Ez egy új tapasztalat volt az első emberpárnak: megrettentek és elbújtak... de csak testileg tudtak a fák között elbújni, mert az elméjük már megnyílt, és ott mélyen, a szeretet kapcsolat megtört: így félni kezdtek. Ott, a fák sűrűjében is érzékelték ezt a különvállást, ezt az új érzést, azt hogy FÉLnek....és eddig ezt nem élték át... 

A test elbújhatott a Kert fáinak árnyai között, de a lélek nem tudott önmaga elől.

Mivel pedig szellemük elszakadt a teremtett világtól és Istentől: ezek után már nem látta többé az Ember az Istent, csak hallotta.

Ádám és Éva ketten reszkettek, ahogy alkonyba borult a Kert, és az árnyak megnyúltak, de belül remélték, hogy ismét megszólítja őket valahonnan a Teremtőjük, akit már nem láttak, de reméltek... hogy csak hozzájuk szól még... úgy ahogy addig azt mindig is tette.

A szerető Isten pedig szólt:

"De az ÚRisten kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?" 

(1Mózes 3,9) 

Isten ezen első mondata az elszakadás után, e kapcsolatról sokmindent elárul. Azt, hogy a mély kötelék megszakadása Istenre is hatott: keresett, mert keresni akart, mert már nem voltunk mélyen ott Őbenne.

De Isten újból felvette a kapcsolatot, mert Ő volt már csak képes rá, hogy kezdeményezzen és az Ember után nyúljon.