Az idő és benne a jelenünk az egyik legnagyobb vagyonunk.

Isten nézőpontjából nincs idő, csak az örök jelen, így értelmezhetőek igazán az alábbi mondatok is:
"Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással... saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk."
(Pál 2. levele Timóteushoz 1,9)

"Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt..."
(Pál levele az Efezusiakhoz 1,4)

A jövő mindig jövő marad.
De a jelen mindig megvalósul.
Jézus is, mindig hálát adva kért, imádkozott, mikor itt volt a Földön. 
Hálát pedig akkor tudunk adni, ha hisszük, hogy amit kérünk az éppen most megvalósul.
Így pedig nem mindegy nekünk sem, hogyan imádkozunk:

„Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! - és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az.”

Figyeljük csak meg:

"Hiszi, amit mond, az megtörténik", a kifejezést jelen időben van… tehát, hiszi, amit mond, az épp megtörténik… annak adatik meg. Azaz beleképzeljük magunkat abba a helyzetbe, amit szeretnénk, átérezzük, látjuk és ezért, tudunk ilyenkor őszintén hálát is adni, hiszen ilyenkor úgy tudjuk átélni, amit kérünk; mintha valóságosan át is élnénk (hiszen akkor, gondolatunkban éppen meg is történik velünk :)

Emiatt fontos a múlt-jelen-jövő hármasától elrugaszkodnunk az imában; jelenben elképzelve, hálát adva kérni az Úrtól az imáinkban, azért, amit kérünk, és elképzelve, hogy épen megvalósul; mert sosem a múlt, és sosem a jövő történik meg velünk.... hanem, mindig a jelen.