Hazaérkezés
40 X 50 cm - akril, vászon
A festményem készültekor a következő gondolatok volt bennem, melyek képként elém jöttek: Isten valóságos ismeretének kezdete az élet-halál határán:
"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten." (1Korintusi levél 13,12)
Ezt a megismerést, időtlen, isteni nyugalmat idézi meg a festményen lévő, mindenhol jelenlévő és mindent átjáró nappali fény. A nappal: az ember, annak életének időmértéke. Az erős, égi fény, viszont ezen az emberin már túlmutat és egy időtlen, isteni térbe visz át "a tengeren túlra".
A tenger több jelentésű szimbólum, az ószövetségi időben a halál birodalma (Jónás története), de az Újszövetség óta új jelentéssel is bővült e szimbólum: az egész elveszett emberiség jelképe is; ezt látjuk: Jézus "emberhalászok" hasonlatában, vagy a Jelenések könyvében a "tengerből feljövő fenevad" képében, majd a könyv végén: "És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé."
Ennek a hatalmas tengernek ellentéteként jelenik meg, az életet alig hordozó homokos parton az emberi mulandósagot megidéző fűszálak száradó, sárguló csoportjai.
"Az ÚR maga mondja ezt. Egy hang szól: Kiálts! Én kérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé.
Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az ÚR szele. - Bizony csak fű a nép! Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad. "
(Ézsaiás könyve 40,6-8)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése