A Végtelenbe... 1-2
akril, vászon, 30 X 40 cm
A festménypár két-két alapelemre épül: a vízre - levegőre, és földre - levegőre.
A festményeken belül szintén kontraszt feszül az égbolt és a viharos tenger, illetve az égbolt és a puszta között. Az egyik képen a viharos éjszakai tenger felett ragyogó, napfényes égbolt látszik, a másikon pedig a nappali pusztaság felett éjszaka látható. Ezen ellentétek misztikuságot adnak a képeknek, amik Isten végtelen voltának titokzatoságára utalnak.
"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten." (1 Korintus 13,12)
A képek vízszintes kompozíciója azt a belső nyugalmat fejezik ki, amelyet csak Isten előtt állva élhet át az ember. Őelőtte látja meg az ember azt a kontrasztot, amely a világ (tenger és sivatag) és Isten (napsütötte ég és csillagos égbolt) gazdagsága között feszül… itt elfogynak a szavak. Ez a csendes gyönyörködés helyszíne. Itt sejti meg az ember: még a teremtett világ szépségei is pusztai homok, Isten csillagként ragyogó szépsége előtt.
Az embervoltunk hiábavalóságára, a kicsinységünk megélésére való emlékezés helyszínei e néma terek, ahol kiüresedünk Isten előtt, letesszük gondolatainkat, és a teremtett elme folyamatos „locsogása”, gondolkodása, kérései helyett, végre a teremtő Istenre figyelhetünk, hogy Krisztus ismét betölthessen minket Önmagával.
Itt, az Isten előtti Nagy Csendben ismerjük meg Isten közelségének csodáit, itt nyitva találjuk az Ég kapuit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése