Hazaérkezés - festmény

Hazaérkezés

40 X 50 cm - akril, vászon 

ELKELT 

A festményem készültekor a következő gondolatok volt bennem, melyek képként elém jöttek: Isten  valóságos ismeretének kezdete az élet-halál határán:

"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten." (1Korintusi levél 13,12)

Ezt a megismerést, időtlen, isteni nyugalmat idézi meg a festményen lévő, mindenhol jelenlévő és mindent átjáró nappali fény. A nappal: az ember, annak életének időmértéke. Az erős, égi fény, viszont ezen az emberin már túlmutat és egy időtlen, isteni térbe visz át "a tengeren túlra". 

A tenger több jelentésű szimbólum, az ószövetségi időben a halál birodalma (Jónás története), de az Újszövetség óta új jelentéssel is bővült e szimbólum: az egész elveszett emberiség jelképe is; ezt látjuk: Jézus "emberhalászok" hasonlatában, vagy a Jelenések könyvében a "tengerből feljövő fenevad" képében, majd a könyv végén: "És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé."

Ennek a hatalmas tengernek ellentéteként jelenik meg, az életet alig hordozó homokos parton az emberi mulandósagot megidéző fűszálak száradó, sárguló csoportjai.

"Az ÚR maga mondja ezt. Egy hang szól: Kiálts! Én kérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé.  

Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az ÚR szele. - Bizony csak fű a nép! Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad. "

(Ézsaiás könyve 40,6-8)

Életbe fordulás (festménypár)

 

Életbe fordulás (festménypár)

40 X 40 cm x 2 - akril, vászon - 2022

A festménypár a lelki halál és az Élő élet ellentétére, állapotára utal. A szimmetrikus kép alapját a végtelen üresség adja, ahol maga a sötétség, az elhagyatottságnak, a pusztulásnak (Zsolt 88,6-7) és a halálnak a jelképe, amely minden teremtett élőlény sajátja lett a bűnbeesés óta.

Erre a törvényszerű elmulásra utal a képen lévő élettelen szikla, amely a föld szimbóluma a képeken. Ez mindkét képen jelen van, de más szerepben. Az első festményen "sziklás talajként" van jelen, amely az Isten hangját halló, de attól elforduló, a világ örömeibe belefáradt ember lelki halálának talaja, amely valójában csak posvány. A második képen ezzel szemben a Föld jelképe számomra az a szikla, amely átmeneti otthona minden embernek, amelyből hívő emberként kiszakíttatunk halálunk pillanatában és örökké tartó Életre lépünk át Ő hozzá. Ezt az igazán életre kelő embert jelképezi a fény (Isten) felé forduló napraforgó (Úr felé forduló ember). Ezzel párhuzamosan pedig a szikla bal oldalán megjelenő vékony fenysáv az eljövő Úr ígéretére utal, aki fogad majd minket halálunk pillanatában: "Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll." (Apostolok Csel. 7,56)

A képen látható napraforgó formája, széttárt karokat idéző levelei pedig az Isten felé fordulás mellett Krisztus keresztjére is utal:

"Hiszen a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy az Istennek éljek, mert Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem." (Gal. 2, 19,20)

A Végtelenbe... 3-4.

A Végtelenbe... 4.

akril, vászon - 30 x 40 cm

ELKELT 

A Végtelenbe... 3.

akril, vászon - 30 x 40 cm

Csendélet gyümölcsökkel (megrendelésre készült festmény)

 Csendélet gyümölcsökkel

(megrendelésre készült festmény)

akril, vászon - 40 X 50 cm

ELKELT

Beton égbolt (festmény Jób könyvére)

 

Beton égbolt (Jób könyvére)

akril, vászon - 40 X 60 cm - 2021

A festmény nyomasztó hatását a kemény, érzéketlen és jéghideg beton égi megjelenése adja, amely Jób érzetére utal Istennel kapcsolatban, Aki bezárta előtte élete boldogságának útjait, és látszólag nem is figyel az Isten a panaszaira. A beton alatt egy árnyékba borult, éjjeli, felhős égbolt terül el, amely Jób életének nehéz éveire utal: 

"Miért maradhatnak életben a bűnösök? 

Magas kort érnek el, 

sőt még meg is gazdagodnak.

(Jób 21,7)

...

"Segítségért kiáltok hozzád, 

de nem válaszolsz. 

Eléd állok, de te csak figyelsz engem. 

Kegyetlenné váltál irántam." 

(Jób könyve 30, 20-21)

...

"Jó neked az, hogy nyomorgatsz, 

hogy megveted kezed munkáját,

a bűnösök tanácsának pedig kedvezel?" 

(Jób 10,3)

Sivatagi vízió

 Sivatagi vízió

akril, vászon - 30 X 40 cm

ELKELT

Isten hercege

Isten hercege 

(80 X 60 cm, akril, vászon)

A kép szimmetrikus elrendezésében Mihály főangyal jelenik meg, aki az Ördögnek, a Mennyből való letaszítottságát jelképező, levágott kígyó feje felett áll. A kígyófej felett, az ember bűnbeesését szimbolizáló rodhadt alma lebeg, melyet Mihály lenéző tekintettel szemlél és jobb kezével felé nyúl.

A kígyó feje előtt megjelenik egy rövid tőr, a Sátánnal való rövid harcára utalva.

A Kígyó fejét, könnyed, éppen elengedő mozdulata az Isten segítségével történt egyértelmű és könnyű győzelmet szimbolizálja.

A tőr, a kard emellett az erő, a hősiesség, jelképe, de az isteni szó hatalmát, erejét is szimbolizálja: "Mert az Istennek beszéde élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait." (Zsidókhoz írt levél 4,12.)

Mihály fénylő alakját az éjfekete háttér emeli ki, melyben, glóriája mellett, a feje felett a távolban fénylő csillagok Istennel való kapcsolatára, és angyaltársaira utalnak. A háttérben az egyik csillag éppen lehullik, amely a Sátán Mennyből való levettetésének szimbóluma. Széles aranyöve a Bibliában a lelki készenlét szimbóluma: "Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva." (Lukács ev. 12,35) Mihály androgün külseje pedig angyal létére, nemtelenségére való utalás.

A szenvedélyesség és a nyugalom ellentétére építettem fel e festményem. Az szenvedélyességet a vörösen lángoló hajszín; az Istenre figyelés belső lelki nyugalmát pedig a nyugodt arc és fénylő hófehér "ruha" fejezi ki. Mihály főangyal érzelmes, átszellemült lelkére utal maga a neve, nevének jelentése is: a héber "mi ká él" = "Ki olyan, mint az Isten?!" Mely önmagában a lázadó angyalok felé intézett indulattal teli neve is egyben.

.

 

Csend a viharban

Csend a viharban

akril, vászon, 50 x 50 cm

ELKELT

A festmény ötletét Márk evangéliumámak 4. fejezetében található történet adta, melyben Jézus lecsendesíti a tengert. A történetben első olvasatra egy nagy vihar egyértelműen felismerhető, ami látható módon a tanítványok életét veszélyezteti. De ha jobban megnézzük: a történetben több vihar is van. Mégpedig annyi vihar: ahány tanítvány. Csak ezek a viharok nem kívül, hanem belül vannak, bent a tanítványok lelkében. Nagyon árulkodóak a felháborodott, félelemmel számonkérő hangjuk, szavaik: "Mester nem törődsz azzal, hogy elveszünk?" Jézus lelkében viszont nincs vihar: Ő aludt. Miután felkelt, és elcsendesítette a külső vihart, megfigyelhetjük, hogy a tanítványok lelkében a vihar ettől még nem szűnt meg,csak átalakult egy megdöbbenő, csodálkozó értetlenkedéssé: "Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?"

Megeshet velünk, hogy a kinti vihart csak felnagyítjuk önmagunkban, magunk félelmeivel, viharaival, miközben csak magára Isten lelkére kellene figyelnünk, aki nyugodtan utazik eközben is az életünk csónakjában, mivel az Ő lelkében, az Ő szemében a mi csónakunk nincs is viharban.

Erre utal e festményem: a viharos tenger közepén valójában Isten nézőpontjából csend van most is, és csak ezt kérdezi tőlünk:

"Miért féltek ennyire, miért nincs hitetek?"

A Végtelenbe... 1-2.

 

A Végtelenbe... 1-2

akril, vászon, 30 X 40 cm

A festménypár két-két alapelemre épül: a vízre - levegőre, és földre - levegőre.

A festményeken belül szintén kontraszt feszül az égbolt és a viharos tenger, illetve az égbolt és a puszta között. Az egyik képen a viharos éjszakai tenger felett ragyogó, napfényes égbolt látszik, a másikon pedig a nappali pusztaság felett éjszaka látható. Ezen ellentétek misztikuságot adnak a képeknek, amik Isten végtelen voltának titokzatoságára utalnak.

"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten." (1 Korintus 13,12)

A képek vízszintes kompozíciója azt a belső nyugalmat fejezik ki, amelyet csak Isten előtt állva élhet át az ember. Őelőtte látja meg az ember azt a kontrasztot, amely a világ (tenger és sivatag) és Isten (napsütötte ég és csillagos égbolt) gazdagsága között feszül… itt elfogynak a szavak. Ez a csendes gyönyörködés helyszíne. Itt sejti meg az ember: még a teremtett világ szépségei is pusztai homok, Isten csillagként ragyogó szépsége előtt.

Az embervoltunk hiábavalóságára, a kicsinységünk megélésére való emlékezés helyszínei e néma terek, ahol kiüresedünk Isten előtt, letesszük gondolatainkat, és a teremtett elme folyamatos „locsogása”, gondolkodása, kérései helyett, végre a teremtő Istenre figyelhetünk, hogy Krisztus ismét betölthessen minket Önmagával.

Itt, az Isten előtti Nagy Csendben ismerjük meg Isten közelségének csodáit, itt nyitva találjuk az Ég kapuit.

Égi puszta

Égi puszta

akril, vászon, 40 X 60 cm

"Isten az enyhe szellő után beállt roppant nagy csendben van jelen." (Dr. Barsi Balázs OFM)

A képem kettősségből, látszólagos ellenttétből áll: éjszakai égbolt alatt egy napfényes tenger képe van. E kettő kép rész szimbolikus jelentéssel bírnak, a sötét égbolt, mint a pusztaság jelképeként van jelen, a napfényes tenger pedig Isten mélységeire utalva. Ezek együttes megléte szükségesek lelki életünkben. A sötét éjszakákban - ezek azok a pusztaságok, ahová a Lélek viszi az embert élete folyamán akár többször is - itt már nem magában bízik az ember, hanem belemerül magába Istenbe, teljes megadásként. A puszta emiatt nagyon is ellentmondásos hely: a Lélek viszi oda az embert, hogy közelebb legyen Istenhez, de itt a Sátán is jelen van (lásd: Lukács ev. 4,1-13 - Jézus a pusztában) Ezekben a pusztai mélységekben a lélek meg is döbben, így emiatt az értetlenség helye is ez egyben (lásd: Jób története) Mikor nem érti az ember Istent, de itt rájön: Ő mindenről tud, mindent átlát, és ekkor ebbe, az Isten nyugalmának tengerébe merül bele a pusztaságában, önmaga viharából az ember, hogy megadva Őneki önmagát, még nagyobb mélységeiben ismerje meg az Istent:

 "Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg nem valósíthatnál." (Jób könyve 42, 2)