A Kertszéli fák
akril, fa - 32 X 24 cm - 2024
"Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek.
...elrejtőzött az ember és felesége az Úristen elől a kert fái között."
(1 Mózes 3,7;8)
Az első emberpár megrémült megnyílt elméjétől, elméje zajától, önnön magától és önkéntelenül azt a csendet kereste, amelyet elvesztett, de ettől a belső zajtól már nem tudtak szabadulni, így öntudatlanul testüket menekítették: elbújtak a Kert fái között, csendet keresve ...de már az sem segített. Valami betört elméjükbe, majd "zajok", eddig idegen gondolatok jöttek fel onnan.
Megrémültek mindketten ettől, és már magától Istentől is, mert tudták, hogy Ő is látja ezt ...belső csendjük elveszett. A fák közötti sötét sem adta azt a nyugodt csendet, melyet ismertek.
"Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok.
Ezért rejtőztem el." (1 Mózes 3,10)
Úgy gondolom ezek voltak Ádám első szavai Istenhez, mivel már önnön gondolatait kellett "túlkiabálnia" hangjával, szavaival: azaz meg kellett első ízben szólalnia, mikor Istenhez fordult.
Ezek után már a szavak zaja kellett az Istenhez való kapcsolathoz. Addig Isten és az emberpár kapcsolata bensőséges, átlátszó és csend uralta volt, nem kellettek szavak, hangok... teljesen együtt voltak.
De ezután már Isten is "kiáltott" az emberhez, mert az ember már csak így hallotta Őt meg: "Hol vagy?"
A hangok és szavak zaja tört be kettejük kapcsolatába.
Így a szavak nélküli, szemlélődő ima az ősi, bűneset előtti kapcsolatot hozza mindig is vissza Isten és ember között. Emiatt a csend nem valaminek a hiánya lesz, hanem a mindenség jelenléte.
"Minden életben a csend mondja ki a végtelen Istent."
(Patrice de la Tour du Pin)